top of page

HÍREK, ÚJDONSÁGOK

Évi

Mirkó és a levelek

Ősszel ellátogatott hozzánk egy, a Cloudera Hungary Kft. önkénteseiből álló csapat. Amennyire képesek voltunk megérteni a cég szoftverekkel foglalkozik, és évente párszor csapatépítők keretei között segítenek olyan alapítványoknak, mint a Szentendrei Kisállatkert Alapítvány. Nagyon vártuk érkezésüket, és csupa furcsa feladattal bíztuk meg őket. Az egyik ilyen, értelmetlennek látszó feladat a levélszedés volt. Végül a kijelölt különítmény 3 zsák juhar, akác, som és alma fa levelet szedett. A levelek 2 hónapig tartó száradás után visszakerültek a zsákokba, és nem volt más céljuk, mint Mirkó és az őzek téli csemegéi legyenek.


Az őzekről köztudott, hogy nagyrészt lombevő állatok, akárcsak a kecskék, míg a juhok füvet legelnek. A gímszarvasok valahol ezen két véglet között helyezkednek el ha táplálék választást vizsgáljuk. Szóval Mirkó legel is de nagyon szereti a lombot is. A lomb egyébként picit más összetevőkkel rendelkezik és magasabb a rost tartalma is.


Visszatérve a leszedett zsákokban dédelgetett szárított levelekhez, végre eljött az idő, hogy bevessük őket. Így január és február az a két hónap, amikor kedvenceink felélik a szedett finomságokat.


Azért, hogy Mirkó ne unatkozzon, neki a leveleket széna zsákba a széna közé tömködtük be, hogy minél nehezebben juthasson hozzá. Mirko nagyon szereti a csipkebogyót is, így pár bokros vesszővel is kiegészítjük neki olykor az izgalmas reggelit, amivel aztán egész nap elfoglalhatja magát


Köszönjük a Cloudera csapatának a kitartó gyűjtést, bátran mondhatjuk, hogy megérte! <3



171 megtekintés0 hozzászólás

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése

Comments


AZ ALAPÍTVÁNY

Alapítványunk, a Szentendrei Kisállatkert Alapítvány célja a hazai

védett és fokozottan védett állatok mentése, ezáltal a biodiverzitás megőrzése.

Mentőközpont építése és üzemeltetése, mely által Szentendre város környékén található védett és egyéb vadállatok mentése erősíthető.

A lakosság, ezen belül kiemelten az ifjúság környezet- és természetvédelmi célokra történő nevelése, ilyen tárgykörű ismeretterjesztés.

INFORMÁCIÓ

2020 május 22-én megnyitottuk kisállatkertünket a látogatók előtt, azonban a nyitással évek óta tartó munkánk nem ért véget!

Az érdeklődőket sok szeretettel várjuk. Ha a környéken jársz, esetleg Szentendre az uticélod mindenképpen nézz be hozzánk!

VADÁLLATMENTÉS

Nem mindenki számára ismert, hogy a vadállatok mind a Magyar állam tulajdonában vannak, így őket senki nem viheti haza, sőt nem is mentheti őket meg otthonában egy jóakaró sem.

Ugyanakkor sokszor találhatjuk magunkat olyan helyzetben, hogy szeretnénk 1-1 a bajba jutott vadállaton segíteni. Ilyenkor jön képbe mentőközpontunk. Előzetes telefonos egyeztetés után fogadunk bajba jutott, sérült, elárvult állatokat. Őket befogni vagy szállítani nem minden esetben van módunk, ebben a megtaláló segítségére mindig számítunk.

bottom of page