A gímszarvas hazánk legnagyobb testű vadfaja. A kifejlett bikák tömege elérheti, sőt meg is haladhatja a 200 kilogrammot. A nőstényeket teheneknek (ellés előtt ünőknek), kicsinyeiket borjaknak nevezzük. Agancsot csak a hímek viselnek, amelyet minden tél végén elhullatnak, majd tavasszal újranövesztenek. Ez a fejdísz akár 8–10 kilogrammosra is megnőhet. Az agancs ágainak száma nem áll egyenes arányban az egyed életkorával. A nap jelentős részét – 8–10 órát – táplálkozással és kérődzéssel tölti.
Szaporodási időszaka, a jellegzetes szarvasbőgés szeptemberben kezdődik. Ilyenkor a bikák hangos bőgéssel hívják a teheneket és próbálják elriasztani vetélytársaikat, gyakran összecsapásokba torkolló küzdelmek során. A bőgési időszak sok embert vonz, több helyen vezetett túrákat is szerveznek a különleges hangélmény iránt érdeklődők számára.
A borjak április–május hónapban jönnek világra. A tehenek hosszú ideig, 6–8 hónapig szoptatják őket, és szagról ismerik fel saját utódaikat. A nőivarú fiatalok (az ünők) általában anyjukkal maradnak, így az anyacsalád több generációt is magában foglalhat. A fiatal bikaborjak viszont egy–másfél éves koruk körül önállósodnak.
A gímszarvas érzékeny faj, kevésbé alkalmazkodik az emberi jelenléthez, mint például a vaddisznó. A túlzott zavarás miatt az 1980-as évekre eltűnt Budapest közeli erdőiből, de a Budai-hegység távolabbi részein, a Pilisben, a Gödöllői-dombságban és a Gerecsében továbbra is jelentős és stabil állománnyal rendelkezik.
A hím a bika, a nőstény a tehén, a fiatalokat bikaborjúnak vagy ünőborjúnak, a második éves nőivarú egyedeket ünőnek nevezzük. Az őz nem a gímszarvas „kisebb változata” vagy utódja, külön faj a szarvasfélék családján belül.