A vörös vércse az egyik legismertebb ragadozómadár Európában, Ázsia és Afrika jelentős területein. Magyarországon rendszeres fészkelő, állandó madár, de egyes példányok vonulnak. Élőhelye változatos, mezőkkel tarkított erdők, facsoportok, mezőgazdasági területek, legelők, de akár Budapest belvárosában is költhet.
Más madarak költőhelyét foglalja el, ha az már felszabadult. Mivel fészket nem épít, a megtelepedését mestreséges fészekalapokkal vagy költőládákkal lehet segíteni. Fészekalja 3–8 tojásból áll, a kotlás és a kirepülés ideje 28–30 nap.
Repülése ügyes és gyors, gyakran lebegve (szitál) figyeli a zsákmányt, szárnycsapásait siklórepüléssel váltogatja, áldozatát ritkán a levegőben, jellemzően sebes zuhanás után fogja meg a földön.
Tápláléka lehetnek rágcsálók, kisebb madarak, gyíkok, valamint nagyméretű rovarok, főként bogarak és egyenesszárnyúak.
A hím háta gesztenyevörös, sötét cseppfoltokkal, hasa sárgás, elszórt fekete pettyekkel; feje és farka hamuszürke, farokvége fekete. A tojó háta és farka rozsdabarna, sötét keresztsávokkal, hasa a hímhez hasonló, farka vége fekete keresztszalaggal.
A vörös vércse egyik legnagyobb veszélye az elektromos áram. Az ütközés a szabadvezetékekkel, villanyoszlopokkal komoly kockázatot jelent. Magyarországon a kis- és középfeszültségű vezetékek, valamint a vasúti elektromos hálózat közel százezer km hosszú, több mint egymillió oszloppal, ezért a madarak gyakran áramütést szenvednek.
Az MME tapasztalatai alapján az éves elpusztult madarak száma minimum 30 000, legvalószínűbb 200–300 000, maximum akár 500 000 lehet. A közvetlen természetvédelmi kár milliárdos nagyságrendű.