A lámát mintegy 4500 éve háziasították, napjainkra pedig hazánkban is gyakori látvány, szinte minden állatkertben megtalálható, és nagyjából 25 éve már házikedvencként is tartják. Elterjedését segítette, hogy a hazai állatkertek, majd később a magántenyésztők is rendszeresen kínáltak eladásra lámacsikókat. Ma már magánkertekben, kisebb állatgyűjteményekben és számos lovardában is találkozhatunk velük.
Hazánkban a láma többféle színváltozatban fordul elő. A leggyakoribb a fehér, mellette sok a tarka egyed, míg az egyszínű barna változatok ritkábbak.
Mivel nálunk nem használják őket teherhordásra vagy hátasként, trágyájukat sem hasznosítják fűtésre, ezért leginkább díszállatként tartják. Elhelyezésük nem igényel különleges körülményeket, elegendő számukra egy tágas karám és egy istálló, ahová rossz idő vagy nagy hideg esetén behúzódhatnak. A lámacsődörök időnként ingerlékenyebbek lehetnek, míg a heréltek és a nőstények általában szelídebbek.
A lámák kérődző életmódot folytatnak, bár gyomruk felépítése eltér a klasszikus kérődzőkétől, gyomruk három rekeszből áll. Vérük kiemelkedően sok vörösvértestet tartalmaz, ami segíti őket a magashegységek oxigénszegény környezetében.
Sokan úgy tudják, hogy a láma gyakran köpköd, pedig ez a viselkedés főként a csődörökre jellemző, és leginkább védekezést vagy erőfitogtatást szolgál. A köpés tartalma nem pusztán nyál, hanem felöklendezett gyomortartalom és emésztőnedv keveréke, amely akár 4 méteres távolságra is eljuthat. A lámaféléknek nincsenek felső metszőfogaik, így harapásuk kevésbé hatékony, de erős rúgásokra képesek.
A láma őse természetben csoportosan élt, és a mai lámák is kifejezetten kedvelik a társaságot. Ezért ha lehetőség van rá, több egyed tartása javasolt.