2025-ös év összefoglaló

2025-ben sem unatkoztunk: összesen 490 állatot mentettünk meg. Ez első pillantásra visszalépésnek tűnhet a tavalyi 649-hez képest, a különbség azonban könnyen magyarázható. 2024-ben, amikor a fecskék tömegesen bajba kerültek, több mint 150 fecskét fogadtunk be, ami ugrásszerűen megnövelte a mentvényeink számát.

2025-ben sajnos újra és újra szembesülnöm kellett azzal, hogy a vadállatok professzionális mentése érzelmileg rendkívül megterhelő feladat. Minden esetben igyekszünk jó döntéseket hozni, elsődleges célunk pedig az, hogy ne ártsunk egyetlen állatnak sem. Ez látszólag egyszerű elv, a gyakorlatban azonban komoly kihívást jelent. Bár sokszor azzal a tervvel indulunk, hogy a természetbe nem visszaengedhető egyedek hosszú távon nálunk kapnak helyet, ez sajnos nem minden esetben kivitelezhető. Vannak állatok, amelyek egyszerűen nem képesek elviselni az ember közelségét. Madaraknál ez gyakran folyamatos vergődésben, sarokba húzódásban nyilvánul meg, és hiába szánunk rájuk akár hónapokat, bizalmukat nem mindig sikerül elnyerni.

A helyzetet tovább nehezíti, hogy egyre több tudományos kutatás foglalkozik a vadállatok stressz-szintjével, különösen a kortizolszint mérésével. (A kortizol a mellékvesekéreg által termelt hormon, amely stresszhatás esetén megemelkedik.) Friss publikációk szerint még a látszólag jól táplálkozó, átteleltetett sünök kortizolszintje is gyakran kifejezetten magas. Minél többet tudunk meg a vadállatokról, annál több etikai és szakmai dilemmával találjuk szembe magunkat.

Túl gyakran kell olyan döntéseket meghoznunk, amelyek szó szerint kitépik a szívünket. Ugyanakkor minden év tartogat szívmelengető pillanatokat is.

Ilyen élmény volt a három vörös gém fióka felnevelése akik a Tollas Barát mentéssel közös kooperációban érkeztek mentőhelyünkre. Idővel egészen tekintélyes méretűre nőttek, és hamar kiderült róluk, hogy kishalak szempontjából igazi „fekete lyuknak” számítanak. Végül az Apaj-pusztán engedtük őket szabadon, és nagy megnyugvás volt számunkra, hogy az elengedésük után hetekkel érkezett róluk visszajelzés, így megtudhattuk, hogy sikeresen be tudtak illeszkedni a vadonba.

Julcsi, a vadmacska ugyan már 2024-ben megérkezett hozzánk, de 2025-ben nyerte vissza szabadságát, egy példaértékű együttműködés eredményeként. A Duna–Dráva Nemzeti Park területéről származó kiscicát oda kellett visszaengednünk, ahonnan érkezett, a nemzeti park azonban akkor még nem rendelkezett visszavadítást segítő ketreccel. A statisztikák szerint az ilyen ketrecben eltöltött idő jelentősen javítja a szabadon engedett állatok túlélési esélyeit, ezért a MiniZoo Komlóval közösen finanszíroztuk a ketrec anyagköltségét, míg a nemzeti park munkatársai megépítették azt. Julcsi végül négy hetet töltött ebben a ketrecben. Felemelő érzés volt a vadkamera felvételein látni, ahogy nyugodtan körbesétálja a területet, majd minden különösebb hezitálás nélkül eltűnik a vadonban. Őszintén reméljük, hogy sikeresen boldogul odakint.

2026 rengeteg izgalmat tartogat, várjuk az új kihívásokat, amelyekről természetesen továbbra is beszámolunk majd. Tartsatok velünk!