top of page

HÍREK, ÚJDONSÁGOK

  • Évi

Sámson, a kaba sólyom csőr korrekciója

A fogságban tartott ragadozó madarakat nem ugyan azon hatások érik, mint a vadonban élő társaikat. A szabadon élő madarak csőre nedves időben puhább, többször tisztítják rücskös felületekhez, kövekhez dörzsölve, és a táplálékuk sem ugyan az mind a fogságban élő társaiké. Ezért azok csőre nem kopik úgy, ahogyan az megszokott lenne. Emiatt időközönként csőr korrekcióra szorulnak.


Sámson csőre sem viselkedik másképpen fogságban, mint az várható, így neki is korrigálni kellett a csőrét, amit a minap meg is tettünk. Hiszen nem akartuk megvárni, hogy ez zavarja őt a táplálék elfogyasztásában.


Mivel Sámson izgága természet, nem várhattuk el tőle, hogy nyugodtan, mozgás nélkül viselje el ezt a procedúrát, így altatásban került sor a csőrkorrekcióra. A képen altatás közben látható. Egy maszk segítségével alatatógáz és oxigén keverékét lélegzi be.


A csiszolást egy dremel multifunkciós szerszámba illesztet speciális csiszolófejjel végeztük.

Az eredmény magáért beszél, bár ezt Sámson nem értékelte annyira még ébredezés közben. Másnap, a reggeli fogyasztása közben szemmel láthatóan könyebben darabolta és ette meg zsákmányát.



80 megtekintés

Friss bejegyzések

Az összes megtekintése