

2024-es évértékelő
2024-ben 649 állatot fogadott a természetvédelmi mentőhelyünk, amit a Kisállatkerten belül üzemeltetünk ketten Jocival, és természetesen önkénteseink segítségével, akik mindig akkor siettek a segítségünkre, amikor már kilátástalan volt a helyzetünk, ezúton is köszönjük nekik! Az idei év nagyon sokat tanított állatorvosi szempontból, hiszen ez volt az első olyan év, amikor már nagyobb magabiztossággal műtöttem csonttöréseket is. Nagyon nehéz téma ez, mert sok madár mire eljut
Évi
2025. jan. 7.


2023-ban mentett vadállatok
A 2023-as évben is kitettünk magunkért: Jocival heroikus erőfeszítések árán 556 vadállatot fogadtunk pici mentőhelyünkön, ami jelentősen meghaladta a tavalyi 463 példányszámot. Lassan elérjük képességeink határát, de önkénteseink segítségével, egészen jól vettük az akadályokat,és nem folyamatosan éreztük a terhelést. Ezúton is köszönjük nekik <3 Sok állatvédővel kooperáltunk idén is, ami mindig jó érzés, mert mi szeretjük a csapatmunkát. Szeretnénk kiemelni társainkat: Sünbar
Évi
2024. jan. 2.


Horog és damil
Sajnos a legjobb szándékú horgász is okozhat komoly balesetet hazai vadállataink között. Évente sok száz vad madár gabalyodik damilba, a feszes, kissé nyúlékony damil a végtagokra tekeredve idővel levágja azokat. Sajnos a horog sem jobb. Lenyelve átszúrhatja a béltraktus egyes részeit, komoly fájdalmakat, majd halált okoz. A hiedelmekkel ellentétben a horgot nyelt állatokat éppúgy meglehet kísérelni gyógykezelni, mint azokat amelyek végtagjaira damil tekeredett. Sok esetben
Évi
2023. júl. 27.


Mocsári teknősök mentése
Hüllő rajongók vagyunk! A hüllők miatt ismerkedtünk meg Jocival, és hát éveken keresztül az volt a tervünk, hogy Szentendrén hüllőházat építsünk. Az élet viszont picit másfelé sodort bennünket! Rabul ejtett bennünket a hazai fauna és a vadállatmentés, így állatkertünk főleg mentett, hazai vadállatoknak a menedéke. A hüllők azonban most is fontos szerepet játszanak életünkben. Amikor sérült hüllők érkeznek a mentőhelyre, mindíg kicsit izgatottabbak leszünk, hiszen ők a szívün
Évi
2023. jún. 17.


Mit tegyek ha őzet, szarvast gázoltam?
Jogi háttér Minden vadállat a Magyar Állam tulajdona. Ezt a tulajdonjogot a vadászható vadak esetében az állam átruházza, a területileg illetékes vadásztársaságnak. Tehát ők rendelkezhetnek vele. Így ha baleset történt, és elpusztult az állat, akkor is a vadásztársasgé a vad. Nem lehet a tetemet hazavinni. Hiszen az lopásnak minősül. Amikor a baleset megtörténik, mivel közuti balesetnek minősül, rendőrséget mindenképpen szükséges kihívni. Eztán ők értesítik a helyileg illeté
Évi
2023. febr. 23.


Miből mennyi? 2022.
Januárban minden természetvédelmi mentőközpontban nekiül egy lelkes önkéntes, és összesíti az előző évben mentett állatfajok listáját. Ez kötelező, hiszen ezt a listát le kell adni a Zöldhatóságnak (Pest Vármegyei Kormányhivatal -Országos Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Hulladékgazdálkodási Főosztály). Ilyenkor derül ki hány állatot fogadtunk a mentőközpontban. Melyek a leggyakrabban mentett fajok, és milyen érdekes állatok kerültek be a központba az elmúlt évben. Által
Évi
2023. jan. 1.

